"Ami nem fejlődik, az pusztul" - ezt már rég belémnevelték
egy gyermekkori hittanórán (igen, a legelfogadóbb közeg nevel a
leginkább a maximalizmusra), és én hittem, tudtam, elfogadtam. Azt
hiszem ez a mondat magyarázza folytonos megújulási kényszerem, a vágyat a
változásra.
De a gyakorlatból üres szavak lettek az elmúlt két
évben (ez a hónap kivétel, mert a jelenlévők mindig kivételek :D) és
egyre inkább úgy érzem, hogy valami elveszett, és ez az a bizonyos
szüntelen akarás a növekedésre, amit az idézett mondat magábazár.
Fura
az élet, mert aki emlékeztetett erre a fontos igazságra, az Tolvai Reni
volt, amikor megkérdezték tőle, hogy honnan az a folytonos fejlődni
akarás, és hogy hogy képes valaki ilyen nagy fejlődési ívet befutni,
mint amit ő tette a műsorban. Tényleg csodáltam, ahogy hétről hétre
megújul, bár ez azt hiszem nála inkább a folytonos elégedetlenség keserű
gyümölcse , mint az igazi vágy a nagyságra. Vagyhát kitudja, lehet a
kettő szinoníma.
Az biztos, hogy bejárhatod a legjobb és
legrosszabb utat, ugyanarra az igazságra jutsz. És ugyanígy az is
biztos, hogy ami nem fejlődik, az pusztul.
0 db komment:
Megjegyzés küldése