Ami nem fejlődik, az pusztul

"Ami nem fejlődik, az pusztul" - ezt már rég belémnevelték egy gyermekkori hittanórán (igen, a legelfogadóbb közeg nevel  a leginkább a maximalizmusra), és én hittem, tudtam, elfogadtam. Azt hiszem ez a mondat magyarázza folytonos megújulási kényszerem, a vágyat a változásra.

De a gyakorlatból üres szavak lettek az elmúlt két évben (ez a hónap kivétel, mert a jelenlévők mindig kivételek :D) és egyre inkább úgy érzem, hogy valami elveszett, és ez az a bizonyos szüntelen akarás a növekedésre, amit az idézett mondat magábazár.

Fura az élet, mert aki emlékeztetett erre a fontos igazságra, az Tolvai Reni volt, amikor megkérdezték tőle, hogy honnan az a folytonos fejlődni akarás, és hogy hogy képes valaki ilyen nagy fejlődési ívet befutni, mint amit ő tette a műsorban. Tényleg csodáltam, ahogy hétről hétre megújul, bár ez azt hiszem nála inkább a folytonos elégedetlenség keserű gyümölcse , mint az igazi vágy a nagyságra. Vagyhát kitudja, lehet a kettő szinoníma.

Az biztos, hogy bejárhatod a legjobb és legrosszabb utat, ugyanarra az igazságra jutsz. És ugyanígy az is biztos, hogy ami nem fejlődik, az pusztul.

NOTED.

kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk

Az elmúlt pár héten határozottan kifejeztem a véleményem a magyar tehetségkutató háborúról, amit a két kereskedelmi televízió folytat egymás ellen. Nem is csoda, izgalmas a téma, olyan PR stratégiákat használnak, mint eddig talán soha, és annyira harcolnak saját műsorukért, mintha az életük múlna rajta.

De az enyém nem múlik rajta. És őszintén sokáig nem is értettem, hogy miért foglalkoztat annyira, hogy melyik nyer. De most már tudom...

 

Szeptemberben, amikor twitteren a Megasztár és X-faktor rajongók egymásnak ugrottak, akkor megtörtént az első csalódásom a twitterben: rájöttem, hogy a kedvenc social médiám sok esetben nem kitágítja a látásmódunk, hanem éppen torzítja azt. Ugyanis a körülbelül 10%-os minőségbeli különbséget a magyar felhasználók úgy kommentálták, mintha az egyik totál bukás lenne, és a másik katartikus siker. Nem tudom, hogy az RTL Klub fizetett-e pár beépített embert a Megasztár nívójának online csökkentésére (ami abszolút elfogadható és ésszerű lépés lenne PR szempontból), vagy csak pár véleményvezér tehet róla, de a magyar felhasználóknál hamar elérték, hogy a Megasztár "minősíthetetlenül szánalmasan szar" legyen, vagy legalább "fos". Tisztában vagyok vele, hogy tizenévesek használják többnyire az említett mikroblogrendszert, mégis megdöbbentem, hogy a jövő generációja ennyire trendkövető/sorbaálló legyen.

Ezt különösen rosszul éled meg, ha  éppen ennek a magyar közönségnek szeretnél maradandót adni  a média területén. Más szavakkal: ha szembesülsz a magyar igényekkel, a közönségeddel, akik szarnak a szerinted értékesre.

 

Egy társadalom olyan, amilyen a vezető médiája, és ez levezethető a tehetségkutató műsorokra is. Amelyik műsort preferáljuk, az ad nekünk egy képet arról, hogy ez az ország hogyan kezeli a tehetséget.

És torz a kép, nem tetszik, amit látok. Magyarországon a legnépszerűbb tehetségkutató egy olyan lett, amelyik 1 nap leforgás alatt lezavarta a tehetségkutatást és nem érezte cikinek, hogy akiket talált, azokat már "megtalálták" korábban. Volt akinek már videóklippje, sőt korábbi tehetségkutatója is volt.

Az én országomban nem támogatják, ha eredeti élő zenével próbálnak dolgozni. Az én országomban nem számít, ha egy műsor elmegy vidéki városokba, sőt határokon kívülre az újabb tehetség felkutatására. A többség magyar Szíj Melindát kivénhedt banyának tartja, és nem egy két lábon járó üzenetnek, hogy sohasem késő, és az átlag magyar Patai Annát visszaküldené az oviba, ahelyett, hogy még pár hétig emlékezne arra, milyen volt, amikor még gyerekként nem félt semmitől. Az átlag magyar nem kívánja a kövért a színpadra (az X-faktor valahogy csak vékony sztárokkal dolgozik) és az sem zavarja, ha csak a rádióban agyonhallgatott dalokat hall versenyezni, és nem hiányzik neki a más. Mint ahogy csöppet sem rakjuk az uncsi fiókba a Summer Sisters meg Non-Stop formációneveket.

A magyar tehetséggondozás úgy ahogy van, nem létezik - ezt mutatja az élettapasztalatom is, nem is értem, miért várok mást.

Emlékszem, az első magyar tehetségkutatónak volt egy olyan célja, hogy felfrissítse a zeneipart és ne csak a beleszületők, vagy az önmagukat befizetők kerüljenek bele, hanem olyanok is, akik hátrányos körülményekből jönnek. És ha nem vigyázunk, a magyar kortárs könnyűzene nem a sokszínű magyar paletta hordozója lesz, nem a "contemporary magyar culture kifejezője", hanem valami Amerikát erőltetetten majmoló kliségyűjtemény, ahol gáz ("szánalmas") az egyedi önkifejezés.

Pedig önkifejezés nélkül a tánc csak gimnasztika, az éneklés csak a hangképzéshez szükséges izmok edzetése. Önkifejezés nélkül nem nemzet a nemzet, és nem ember az ember. Én komolyan úgy látom, hogy egy nemzet akkor szűnik meg létezni, amikor abbahagyja önmaga kommunikálását. Engem az önkifejezés motivál, ezért szeretnék rádiózni, újságírni. Egy olyan közönségnek, aki számára a művészet legalább részben az önkifejezésről szól.

De az előre megírt szófordulatok, klisé poénok és érzelmi intenzitásban gyenge produkciók győznek a számomra kulcsfontosságú csatahelyeken, úgymint twitter és a nagybetűs Nyilvánosság.

 

A lehetőség, hogy ebben az országban boldoguljak egy eredeti rádióműsorral, ami nem a jólbevált Bumeráng sikerreceptet követi, elveszett. És vele az álmom is, hogy én Magyarországon Nick Grimshaw és Stephen Fry leszek...

No megyek, mert mindjárt kezdődik a Megasztár aminek csillaga, ugyan kicsit sárga, kicsit savanyú, de azért a miénk.

A Train szállítja az új Coca-Cola reklámdalt

Úgy tűnik, már a Coca-Cola is unja a rég megszokott "Ünnepelj ma velünk" dallamot és idén karácsonyra új dallammal készül. A Billboard információi szerint az idei ünnepeket a Train "Shake Up Christmas"-je zengi tele. A dal szépen építkezik a Coca-Cola márkát rögzítő jól ismert dallamra, amit én sikeresen a foci VB-s Wave Your Flag-re hajazósnak éreztem, majd rájöttem, hogy nem, már oda is a kólamárka csempészte be.

Nekem kicsit érdekes, hogy a Coca-Cola legalább annyit szán a márka "tune"-jának ápolására, mint mások a képi image-re. Örülök, hogy gondolnak az auditív típusokra is (mint én), és szomorú vagyok, hogy ez kivételnek számít a reklámok között.

A Train-dal nekem mindenesetre tetszik, de azért én maradok Pepsi fan. ;)

Neked bejön?

SAJÁT élet

Tegnap végleg elköltöztem a Mórából. Furcsa volt, mert öt évig volt otthonom, és egy csomó jó haveromé egyszerre. Különös világ volt számomra a Móra: egy olyan, ahol már-már zavaróan lehetetlen volt, hogy egyedül legyek, egy olyan helyé, ahol mindig állt az idő, mégis sosem unatkoztam, és egy olyané, ahol elsőnek voltam a magam ura.

 

 

De tegnap nemcsak a kolitól búcsúztam, hanem kicsit Szegedtől is. Mert bár igaz, hogy szeptembertől minden nap ott leszek, de az azért nem ugyanaz. Aki élt már Szegeden az tudja, hogy teljesen más minden nap ott lenni és ott élni.

Marad nekem az egyébként igazán eredeti Kisszállás és az egyre erősödő vágy, hogy teljesen a talpamra álljak, és belevágjak végre egy SAJÁT életbe.